Multi kulti 5. rész - A munkatársak megtartása

Sajnos szerencsém van betekintést nyerni egy multinacionális vállalta életébe is, ahol rengeteg, a normális logikának ellentmondó folyamat működik. Ebből szemezgetnék most párat, illetve osztanám meg a saját tapasztalatomat, véleményemet:

Képezzünk szakembereket és tartsuk is meg

Gondolom nem vita tárgya, hogy egy cég versenyképességéhez az ott dolgozó szakemberek tudás szintje, tapasztalat is nagyban hozzájárul. A legcélszerűbb eleve olyan embereket felvenni (és megfizetni!), akik máshol már végigjárták a fontosabb képzéseket, nem kevés pénzért. Ha mégsem sikerült ilyet találni, akkor a meglévő állományt kell tudással felvérteznünk. A mai technikai lehetőségek mellett már nem lehetetlen, hogy külföldi tanártól, online szerezzük meg a tudást, akár a hazai beülős képzési ár töredékéért. Célszerű egyszerre több embert is az adott oktatásra elküldeni, hogy kiesés esetén legyen mindig valaki aki az adott feladatot el tudja végezni (I love keresztkompetencia). Ez igen fontos, hogy mindig legyen olyan emberünk, aki képes egy adott kollégát helyettesíteni, de nem csak elméletben, hanem gyakorlatban is. Ennek eléréséhez az egyik legjobb módszer, ha vállalaton belül alkalmazzuk a job rotation elvet, így az elméleti tudás a gyakorlattal párosulva hosszú távon fenntartható.

Mint említettem a tudásbázis az egyik legfontosabb, főleg egy fejlesztési központ esetén. Nos ehhez képest idénre lehúztak minden képzést az osztályok kereteiből.

Persze ez nem is lenne olyan feltűnő az alábbi cégen belül működő párhuzamos univerzumok nélkül:

- olyan embereket vesznek fel, akik nulla nyelvtudással rendelkeznek, holott a betöltendő pozícióhoz szükséges a nyelvtudás. Na, nekik fizetik a nyelvoktatást.

- az idei évi célokhoz minden dolgozónak be kell írni, hogy milyen képzésen szeretne részt venni (könyörgöm, minek, ha ugyse mehet!?)

- olyan feladatokat vesznek át az anyacégtől, amelyhez a megfelelő tudású ember nincs. Tanfolyam keretében lehetne ezt a tudást megszerezni, de arra nem mehet el a munkavállaló.

Ha valamilyen úton módin mégis sikerült megfelelően kiképezni egy szakembert nem kis költségen, akkor tartsuk is meg. Hiszen drágább egy új embert újra felkészíteni, mint a jelenlegit megtartani. És a megtartás alatt nem csak a bér szinten tartását értem. Nem feltétlenül ez az elsődleges, hiszen, ha valaki jól érzi magát a munkahelyén, ahol napi 8-10 órát eltölt, ott a pénz kérdés hátrébb fog szorulni.

Akkor mivel? Kvalitásának megfelelő munkával, kihívással. Nincs annál demotiválóbb, mint fenntartani egy hardware-es fejlesztői csapatot, akiknek az a fő munkájuk, hogy  excel táblákat töltsenek ki, és specifikációkat olvasgassanak, írogassanak, mert nem képesek (nem is akarnak) nekik igazi fejlesztői munkát adni. Végül is ha van rá havi 3x450 000 Ft kidobandó pénz...

Helyi HR

Persze a fenti problémák megoldásához az is szükséges lenne, hogy a HR ismerje az adott munkahelyek sajátosságait, igényeit és feladatit. Bullshit propaganda gyártás helyett beszélgetni kéne az emberekkel, törődni velük, nem pedig nyitvatartási(!!!) időt meghatározni, amikor merészelhetsz odamenni. Napi 2x1 órát kap az 1500 fő, hogy bemerészkedjen a HR elefántcsont toronyba.

Folytatás következik.

Kritikát, bírod?

Ha szakmailag nem is a legjobb, de a köztudatba, illetve közbeszédbe szinte a legjobban beivódó reklám szöveg a Raiffeisen bank Emesés szövege: „Metált, bírod?”

Nos, a valóságos életben talán a zenei hovatartozásnál is fontosabb, hogy az üzleti életben minket körülvevő és meghatározó emberek véleményét, gondolatait, kritikáit (juj) mennyire fogadjuk el, tudjuk hasznosítani. Két út választható:

1. Nem bírod, nem érdekel, és különben is te mindent jobban tudsz és neked ne mondja meg senki, mikor mit csináljál. Ez mondjuk működhet otthon az asszonnyal (magát a házasságra már nem mondanám a működést), de nem megvalósítható az üzleti életben (hacsak az nem unortodox, bocsi)
2. Bírod, sőt, elé mész a pofonnak, hogy láss, ne csak nézz és rohanj. Persze lehetsz pont te az, aki tutira tudja a frankót (mert ilyenek is vannak, csak kevés és te pont nem leszel köztük), de azt nagyjából mindenki hallotta már, hogy elfogultak vagyunk magunkkal szemben és csak a kitűzött cél érdekel minket. Igen, de egy célt több módon is el lehet érni, és bár minden tiszteletem a fizikusoké, de nem mindig az egyenes a legrövidebb út.

Szóval menjünk elébe a kritikának. Beszéljünk barátokkal, menjünk el (ha korai fázisú a projektünk) start-up eseményekre/versenyekre, a piacunk hasonló szereplőit tömörítő klubestekre, kérdezzünk, beszélgessünk és figyeljünk, hallgassunk. Nem kell Dunának menni, ha valaki azt mondja, hogy szar az egész, amit csinálni akarsz, mert lesz, aki majd azt mondja, ez az évtized szenzációja. Egyiknek sincs igaza, és mindkettőnek van. Mert lehet, hogy jó az öltet, de lehet, hogy rosszul álltál neki a megvalósításnak. Mert az öltet csak egy szelet. Pici szelet. A megvalósítás, a cél elérése, a megfelelő út megtalálása, na az a meló. És azt nem mindegy, hogyan kezded el, hogyan haladsz végig. Nem kell feltalálnod a spanyolviaszt, nem kell büszkeségből új ösvényeket taposnod, ha 1 méterrel arrébb már kitaposták előtted ugyanazt. Merj tanulni, kérdezni, követni. A kritikát hallgasd meg (n alázatosan!), gondold át, elemezd mi az, amit abból hasznosítani tudsz, fordítsd a saját oldalara, kovácsolj belőle előnyt. Minél több oldalról „kapod a pofont”, annál stabilabban fogsz állni.

Ja és ha már teljesen megtorpantál, nem tudod merre indulj tovább, akkor keress meg egy üzleti tanácsadót. De a legjobb, ha már az első lépések előtt kikéred a tanácsát. Rengeteg elpazarolt időt és pénzt spórolhatsz meg. Én már csak tudom.

Ja és ha a metált is bírod, nem csak a kritikát, akkor katt ide:

Stratovarius - Paradise