A következő címkéjű bejegyzések mutatása: IoT eszköz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: IoT eszköz. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. dec. 21.

Xiaomi Mi Robot okos porszívó beállítás és tapasztalatok

Több ismerősünknek volt már ilyen-olyan okos porszívója és három gyermek, illetve a napi/heti rutin mellé mi is egyre jobban gondolkodtunk egynek a beszerzésén, főleg, hogy a feleségem is visszament dolgozni gyesről, így fontosnak tartottuk, hogy munka után minél több közös időt tudjunk együtt tölteni, ne pedig a takarítás vegye el az időt.
Több teszt eredmény átnézése után a Xiaomi Mi Robot 1st generation mellett döntöttünk. Nagyon jó ár-érték arány jellemzi (anno márciusban 342 dollárért jött házhoz), és a tesztek szerint nagyon jó szívóhatással, jó kefékkel és nagy akku kapacitással rendelkezik. Mivel több oldalon is található részletes leírás a robot porszívóról, így ebbe nem mennék bele, én az elmúlt fél év használati tapasztalatát szeretném megosztani, ami szerintem sokkal fontosabb.

Beüzemelés

A GearBest-ről viszonylag hosszú, 3 hét után érkezett meg és nem volt egyszerű a beüzemelése. Az appok közül az alábbi szükséges hozzá (Mi Home):


és a feltelepítés után ábrás útmutató segíti a beállítást. Viszont a WiFi hálózat váltáskor mindig megakadt a folyamat. Mint kiderült, régiónka China-t kell beállítani, így már végig tudott menni minden lépésen. A nyelvet mindenképpen állítsuk át angolra, bár elég vicces, amikor kínaiul kezd el beszélni a pórszívó. :-)
Fontos, hogy ez a probléma 2018. márciusában élt, nem biztos, hogy még mindig aktuális!

Az applikáció

Ha már itt tartunk, akkor fontos megemlíteni, hogy maga az applikáció nagyon sok frissítésen esett át azóta, fejlesztik szépen és kezdi kinőni a gyerek betegségeit:
- lassan vagy egyáltalán nem tudott az app kommunikálni a porszívóval
- a térkép letöltése mindig megszakadt
- a firmware frissítés csak akkor működött, ha a telefon 4G hálózaton volt és nem a közös WiFi hálózaton, de ekkor is sokszor megszakadt

De ezek azóta megszűntek, egyre jobb az app és a firmware frissítések is szépen lefutnak már.

Működés

A gépnek a dokkolóját egy olyan helyre raktuk, ami nincs útban, de könnyen ki tud jönni, így a konyhába a sarokülő alá tettük, ami azóta is bevált. Az applikációba be lehet állítani különböző időzítéseket, illetve ad-hoc jelleggel is lehet indítani. Az első 1-2 alkalommal még több idő kell neki, mert feltérképezi az adott területet, de utána már (ha nem nagyon variálunk a berendezéssel), akkor már egy gyorsabb, hatékonyabb úton járja be a szobát, lakást.
Mi úgy ütemeztük a porszívózást, hogy hétfőn, szerdán és pénteken reggel indul el, amikor már nincs otthon senki, így nyugodtan végezheti a dolgát. A terület nagyságától függően 30-50 perc alatt szokott végezni a földszinten. Nekünk ez egy viszonylag nagy tér egybe nyitva (amerikai konyhás), és mire hazaérünk látszik a tisztaság.
Az emeleten 2-3 hetente szoktuk elengedni, de ott jobban tagolt a tér, így vagy szobánként, vagy több szobát egyszerre szoktunk takaríttatni vele. Ilyenkor több kontroll kell, de amíg csinálja az egyik szobát, addig elő lehet készíteni a következőt.
A lépcsőnél mi rakunk ki egy terelőt, de leteszteltük, észreveszi a lépcsőt és ott megfordul, nem tud leesni, de szerintem jobb az óvatosság.

Mivel napközben megy a porszívó, így a riasztó bevan kapcsolva, és abszolút nem zavarja az érzékelőket, szóval nyugodtan be lehet élesíteni a riasztót, nem fog jelezni.

A tesztekben kitérnek a szőnyegre, hogy remekül takarítja, ami így is van, arra kell figyelni (a szőnyegek varrása miatt), hogy legalább két oldalról meg tudja közelíteni a szőnyeget, mert ha a végén kicsit nagyobb a bucka, akkor már nem tud felmászni a szőnyegre.


Applikáció

Az applikációt már említettem, hogy voltak gyerek betegségei, de már elég sok frissítésen átesett és véleményem szerint elég jól használható, gyors, kézre eső. Meg tudjuk nézni, hogy éppen hol jár a porszívó, kapunk push üzenetet az indulásról, ha végzett vagy ha éppen elakadt valami miatt. Ugyanígy szól, ha a por tartály megtelt és ki kell üríteni, vagy valamelyik szenzor már túl koszos a megfelelő érzékeléshez.




Takarítás minősége

Talán ez az egyik legfontosabb szempont. Én eléggé szkeptikus voltam a meglévő 2 kW-os porszívó mellett, hogy ez a pici valami mit fog tudni kezdeni a szőnyeggel, de nagyon meglepődtem az első takarítás eredményeként megtelt por tartály! Durva, ami benne volt! Az erős keféjének köszönhetően nagyon szépen kiszedi a koszt a szőnyegekből, és látszik is a szőnyegen, hogy itt valami történt. Kellemes csalódás volt még férfi szemmel is! :-)
A másik, ami feltűnt (és ezt mások mondták előre), hogy kevesebb por van a lakásban, a polcokon is sokkal lassabban jelenik meg a por. Plusz egy pont!

Idő spórolás

Már említettem, hogy egyik szempint az időspórolás volt. Volt, aki vitatkozott vele, hogy fel ennyi idő alatt fel lehet porszívózni rendes porszívóval, de a lényeg számunkra az, hogy akkor sem nekünk kell porszívózni. Ugyanis, az elmúlt fél évben talán egyszer került elő a régi, hagyományos porszívó. Mutatok egy összesítést:




Igen, az elmúlt időszakban eddig 145 alaklommal porszívózott a robot, összese majdnem 5000 m2-t, ami 6218 percet (104 h) tett ki. Ha csak felennyi idő lett volna nekünk, az akkor is 2 nap spórolás fél év alatt. Szerintem ez nem rossz.

Problémák

Van azért egy másik oldala is a dolognak. Az akadályokat meg kell szüntetni minden porszívózás előtt, hogy egy cipőfűző, vagy egy játék miatt ne álljon meg a porszívózás. Ez azt jelenti, hogy reggel viszonylag rendet kell otthon hagyni. Mondhatjuk, hogy ez plusz munka, de azért valljuk be, amúgy is rendet kell néha tenni. És nagyon jó érzés tud lenni, egy rendezett, tiszta lakásba hazaérni a nap végén.
A rend rakás mellett még a konyha székeket szoktuk feltenni, a dohányzóasztalt a nappaliban úgy elhelyezni, hogy közte és a kanapé között elférjen a robot és ennyi.
A sok szép után vegyük számba a hátrányokat, problémákat is. Ha felvisszük az emeltre, akkor azt egy új helynek fogja felfogni, illetve ha utána levisszük vissza a földszintre, akkor azt is. Bár napközben ráér újra felfedezni magának a területet, szóval nem akkora a gond.
Vannak olyan helyzetek, amikor el tud akadni a porszívó, egy zsinór, cipőfűző vagy például a fürdőszobai kilépők miatt. Ezekre figyelni kell, különben hazaérve ott fog szomorkodni a fürdő közepén, beszorulva. :-)
A por tartály viszonylag közepes mérető, érdemes minden második, harmadik porszívózás után kiüríteni. Nagyon könnyen megtehető, és sokat javít az üres por tartály a porszívózás minőségén. Érdemes néha a szűrőt is kitisztítani benne.

Vélemény

Összességében nagyon jó vétel volt, egy pillanatig nem bántuk meg, és érezhető gondot vett le a vállunkról. Az a tény, hogy nem kell elővenni a hagyományos porszívót szerintem sokat elárul a használhatóságáról.
A hangja is elég jó, ha esetleg úgy indítjuk el, hogy otthon vagyunk, akkor is lehet beszélgetni mellette, illetve az appon keresztül állíthatóak a porszívózási erősségek, lehet "viharos" és csendes is.

Bátran ajánlom mindenkinek, aki esetleg hezitál rajta, az egyik legjobb befektetés volt! A gyerekek is imádják, mert az applikáción keresztül lehet kézzel is irányítani, mint egy távirányítós kisautót.

2018. jan. 31.

Hogyan keltsünk életre egy Xiaomi asztali LED lámpát 5 perc alatt?

Otthonunkba került egy Xiaomi asztali LED lámpa, amiről kinézete alapján nem sokat vártam, de kellemesen csalódtam. Amikor kezembe kaptam a készüléket nem tudtam róla semmit, csak azt hogy okos lámpa.
De kezdjük az elején.

Design, csomagolás

Szép fehér dobozban érkezett a lámpa, de aki Apple és Nest termékek csomagoláshoz van szokva, kicsit csalódni fog. Semmi extra, de más az érzés.
A lámpa kapott egy fólia csomagolást is, illetve a doboz tartalmazott még egy kicsi adaptert, hogy itthoni hálózaton is lehessen használni.
A lámpa viszonylag súlyos darab (800g), de csak a talpa, így nagyon stabilan áll. A kábel elegendő hosszúságú, szép vékony fehér.
Csupán egy gomb található rajta (illetve az alján egy reset gomb, erre később visszatérek), így nem is értettem mitől lenne okos, használati útmutató nem volt a dobozban (frissítés: nekem hiányzott a dobozból, de amúgy van benne).







A külső kialakítás nekem nagyon tetszik, letisztult forma, kompakt méret, a világító rész teljesen lehajtható a tartó oszlop mellé. A zsanér a gyártói oldal szerint nagyon bonyolult szerkezet és tartósnak is tűnik, szépen mozog, nem akad, stabilan áll az adott helyzetben. A tartó oszlop magassága 45 cm és maga a fej és ugyanennyi. A talapzat 15 cm átmérőjű.


Xiaomi asztali LED lámpa


Beüzemelés

A termék gyártói oldalán kezdtem el keresgélni esetleges applikáció után, de a szép termék bemutató oldalon sehol nem volt app link.
Egy kis kutakodás után találtam két appot, az egyik a Yeelight a másik a Xiaomi cég saját alkalmazása a Mi Home. Ez utóbbi kínai nyelvű app ikon aláírással jelenik meg az appok között.

Feltelepítés után végig vezet a setup folyamaton, ahol:

1. első lépésként ki kell választani a terméket, amit használni szeretnénk
2. kapcsoljuk be a lámpát a rajta levő gomb megnyomásával (ezt jelzi az app)
3. adjuk meg a wifi hálózatunk belépési adatait, majd kicsit várni kell
4. lépjünk át a Settings-be és az elérhető wifi hálózatok között meg fog jelenni a lámpa saját hálózata


5. ezt válasszuk ki majd lépjünk vissza az appba és már ott lesz az elérhető készülékek között a lámpánk


Érdemes megjegyzeni, hogy 2.4 GHz-es hálózatra képes csatlakozni és jobb megoldás a wifi használata, mint a Bluetooth, hiszen így a lakás bármely pontjáról vezérelhetjük, nincs gond a hatótávolsággal.

Én először a kínai appal kezdtem, majd utána próbáltam ki a Yeelight appot. Viszont mivel a készülék már hozzá volt adva az első apphoz, így resetelni kellett a lámpát. Ezt a talpán található bemélyedésban lévő apró gomb 5 mp-ig tartó megnyomásával érhetjük el. Ezután újra végig kell menni a beállításon.

Nos, készen volt az okos LED lámpa a használatra.



Használat

A smart lámpán található oldschool gomb használatával be- és kikapcsolni tudjuk, illetve a fényerőt szabályozni.

Az appon keresztül ennél már jóval több lehetőségünk van, amivel elég sokat lehet játszani (a gyerekektől alig tudtam visszakérni a telefont...) :-).

- szabályozható a fényerősség
- szabályozható a színhőmérséklet
- választhatunk előre definiált mode-ok között (olvasás, gyertyaláng, számítógépezés) vagy létrehozhatunk mi is sajátokat
- elláthatjuk "gyerekzárral" (korlátozhatjuk a színhőmérsékletet)


Mi Home app - szín beállítás






Az alap funkciókon kívül lehetőség van külső szolgálattókhoz való csatlakozásra (Amazon Alexa, Google Home), illetve IFTTT parancsok (ha X esemény bekövetkezett, akkor Y lép életbe) tervezésére.




Nagyon jó ötletnek tartom a Pomodoro módszer integrálását, vagyis beállítható, hogy pl. 45 perc után automatikusan lekapcsoljon a lámpa és 15 perc után kapcsol csak vissza, így kényszerítve minket egy kis szünet tartására, illetve segít beosztani az időnként, anélkül, hogy erre figyelnünk kéne.

Összeségében egy egyszerű, látványos, de mégis letisztult formavilágot felmutató okos lámpát kapunk, teljesen normális összegért. Maga az applikáció (Yeelight) is jól használható, így bátran ajánlom ezt a LED lámpát, nem csak kütyü bolondoknak.


Tapasztalat:
- masszív kialakítás, szép design
- nagyon jó erős fénye van a lámpának
- jól használhatóak az előre definiált beállítások
- nincs egyértelmű utalás, hogy milyen appal használható
- kicsit keszekusza az app navigációja

Facebook